Külker Kupa
A KÜLKER KUPA
1980-óta minden évben megrendezzük a Tompos Károly emlékére alapított Külker Kupát.
A verseny a Római parti evezősök hagyományait őrzi, és évről pár száz evezőst csábít versenyzésre.
Távja hagyományosan 14 km. A Külker stégjétől indul, és a Szentendrei ágban,
a 6-os fkm-nél lévő kis szigetet megkerülve kell ugyanide visszaérkezni.
Az indítás üldözéses rendszerben történik, vagyis a rajttól félpercenként
indulnak a hajóegységek, izgalmas versenyeket és befutókat produkálva.
Az indulók között a serdülőktől (16 éves korig) a veteránokig minden korosztály megtalálható. 1997 nyara óta alkalmazunk
handicap rendszert, amellyel új hagyományt teremtve sikerült a résztvevők körét bővíteni.
A verseny után szórakoztató programot szervezünk bográcsos ebéddel egybekötve, melynek célja, hogy az evezősöket
egy kötetlen, barátságos rendezvény keretében hozza össze.